Félelem, mint lehetőség
Lehet furcsán hangzik elsőre a mondat. Hogyan lehetne a félelem lehetőség? Hiszen ha valami félelmetes az nem éppen egy kellemes dolog, mégis ki akarna olyan helyzetben lenni, ami félelmetes? Jogos a válasz, ám ha egy kicsit mélyebbre szeretnénk ásni a témában lehet, hogy olyan dolgokra bukkanunk amit magunk sem gondolnánk.
Paradox módon -visszatekintve az elmúlt 10 évemre- a félelem volt az ami engem elindított az önismereti utamon és az egyik legjobb dolog volt ami történhetett velem, ma már ennek a múltbéli negatív érzésnek hálás vagyok, ami ott akkor szinte felemésztett, fájt, kilátástalannak tűnt, azt meg aztán végképp még el képzelni sem tudtam, hogy valaha megszűnik vagy integrálni tudom.
A félelem az élet velejárója, nem ússzuk meg, valamennyi félelem mindig jelen lesz, teljesen eltűntetni nem lehet viszont ha dolgozunk vele jelentősen le lehet csökkenteni ezt a negatív érzelmet, iránytűnek is használhatjuk és javulhat az életminőségünk. A félelemre különbözőképpen reagálhatunk, előjöhet lefagyás, menekülés, agresszió mint válaszreakció, de találkozhatunk olykor olyan megoldással is, hogy poénnak kezeljük le a helyzetet bár szerintem ez elég erős lélekjelenlétet igényel. Amikor az érzést megvizsgáljuk érdemes egy skálán nézni, nem egyszerűen megállapítani, hogy rossz, nem jó, például, hogy mennyire kellemetlen egy 10es skálán? (ahol a 10es a legrosszabb)
Segítőként thetahealing módszerrel dolgozom, a konzultáción alaposan körbejárunk egy adott helyzetet, érzelmet. Mivel kapcsolatos a félelem, mikor kezdődött, milyen helyzet hozza elő, milyen testi tüneteket produkál, mi a legrosszabb ami megtörténhet és így tovább, a meditáció során ami már csukott szemmel történik megkeressük az első emléket amit az érzés előhoz. A belső képi munkával, az érzések és a kérdések segítségével megtaláljuk a negatív hitrendszereket amiket a múltban megélt érzelmileg nehéz szituációkban alakítottunk ki és tároltunk le a tudatalattinkban, ezeket tudjuk feloldani és pozitív megerősítésekkel gyógyítani. Innentől kezdve pedig az információnk tudatos szintre kerül, elkezdjük megismerni magunkat, a működésünket, rálátunk arra milyen tanult minták és hitrendszerek formálták a személyiségünket és miért úgy éljük az életünket ahogy.
Leírva talán “könnyűnek” hangzik de nem ennyire egyszerű a folyamat, sok fájdalommal, sírással és gyásszal jár ha belekezdünk, szembenézni önmagunkkal, felelősséget vállalni a tetteinkért félelmetesnek tűnhet és előjöhetnek a már fentebb említett reakciók is. Segítőként véleményem szerint a legfontosabb a türelem és az elfogadás, hogy miként reagálom le ezeket a szituációkat és tartom meg közben a klienst. 10 éve engem a halálfélelmem indított el végül az önismereti utamon, nem túlzok a skálán a félelmet 10-esen 60-ra tettem fel. Az akkori segítőm -akitől egyébként sokat tanultam- pár hónap eltelte után éreztem, hogy dühös lesz rám, mert nem tudtam megbocsátani.. Nem tudtam még megbocsátani annak az embernek aki több mint 30 évig súlyosan bántalmazott verbálisan. Rengeteg felismerést kaptam a terápián, elkezdtem megérteni mi történt velem, összerakni a puzzle darabokat, egyrészről végre valaki rávilágított arra, hogy nem volt rendben az ami velem történt másrészről viszont sürgetett, irányított, elvárt, haladni akart.. igen ám csak nem az én tempómban.. A bizalmam és a biztonság érzetem megingott. Végül 8 év kellett.. egyéni folyamatokban, csoportban is dolgoztam, szépen napról napra, hétről hétre, évről évre.. elkezdett csökkeni a félelem -persze közben rájöttem és megtanultam, hogy más negatív érzelmek (düh, bűntudat,szégyen) is vannak ez alatt- és eljutottam a megbocsátáshoz.
Az elmúlt években a thetahealing módszer hozta el nálam azt áttörést. Előtte is haladtam, olykor egyedül, de ez a technika és a segítőm Kriszti személyisége gyökeres fordulatot hozott nálam. Az első pillanattól ösztönösen éreztem, hogy jó helyen vagyok, biztonságban. Az az elfogadás amit nála megtapasztaltam a felszínre hozta az erőmet és olyan lendülettel indított el, hogy ma már én is segítőként dolgozom.
Sokan kérdezik okay okay de hogyan? Ha röviden kellene erre válaszoljak akkor az én tapasztalásaim alapján azt tudom mondani, hogy olyan helyen és olyan ember mellett fogsz tudni elindulni és meggyógyulni aki elfogad, úgy ahogy vagy az árnyékaiddal és a fényeddel egyaránt. Ahol szabad sírni, ahol lehetsz dühös, ahol veled együtt nevetnek, aki nem a “jó akarásával” kezd el megmenteni hanem csendben leül melléd, aki megfogja a kezed és “csak” ott van, ahol a jelenlét és figyelem erősebb megtartó erő mint sokszor a szavak, aki veled örül ha sikereket érsz el, aki szívből meg tud dícsérni, és nem azért mert tudja hogy ezt illik mondani, aki időt, energiát tesz abba, hogy megismerjen, és rá tud világítani arra ha hibázol vagy rossz irányba haladsz lehetőleg ítélkezés mentesen.
És tudod miért? Mert elbírja, rendben van a negatív és a pozitív érzelmekkel egyaránt, nem hiányból teremt, tudja fogadni is és adni is, megtudja adni magának is és neked is. Az elfogadásban megszületik a szeretet és a szeretet felébreszti a benned rejlő erőt, ez az erő pedig felül fog kerekedni a félelmeiden és elindít az utadon.
Ha bármelyik életterületeden elakadtál és nem tudod hogyan tovább és szívesen ránéznél a belső folyamataidra várlak sok szeretettel online konzultáció keretében.
